2015. június 22., hétfő

Cégalapítás – Kft esetén, a cégalapítás 3 millió Ft!

A cégalapítás sokban változott, az új Ptk. hatályba lépése miatt. Vannak kisebb, vannak nagyobb jelentőségű változások, vannak olyanok, amelyek félreérthetőek lehetnek, és magyarázatra szorulnak, mert sajnos nem sikerült minden egyértelműre a szabályozás során.

Ha a cégalapítás során, egy Kft-t hozunk létre, akkor nagyon sok olyan dolog van, amelyre rendkívül érdemes figyelni, mert egy-egy kérdés nem jogszabály által, hanem a gyakorlat által lett szabályozva.

A korlátolt felelősségű társaságok esetében, a törzstőke az eddigi 500.000,- Ft helyett, 3 millió forintra emelkedett.

A törzstőke törzsbetétekből áll össze, amelyet a tagok együttes hozzájárulása tesz ki. Vagyis egyszerű összeadás által megkaphatjuk, hogy mennyi is a jegyzett tőke, amelyet a társasági szerződés is tartalmaz, és amit a gazdasági társaság, a társaság számára nyitott bankszámlára kell befizetni.

Igaz, hogy a törzstőke minimuma ezzel a 3 millió forinttal a hatszorosára emelkedett, de nem kell megijedni, mert a gyakorlat azt mutatja, hogy vannak engedmények a befizetés menetét illetően.

Érdemes megjegyezni, hogy nem válik el egymástól az egyszemélyes, és a több személyes Kft, a 3 milliót illetően. Mind a kettő estében ugyanennyi a minimum törzstőke.

Azt, hogy milyen könnyítés van a törzstőkét illetően, a következő cégalapítás 2015 –ös bejegyzésben részletezem. 

2015. június 3., szerda

Üdvözlet a Cégalapítás Neked blogon, 2015 –ben is!

Cégalapítás 2015

Üdvözlök minden kedves látogatót, aki ide, a Cégalapítás Neked, blogba tévedt!

Sokkal gyakrabban frissülő és mindenképpen aktualizált bejegyzések és témák lesznek a jövőben.

Megpróbálom mindenképpen széles körben bemutatni mindazt, ami a cégalapítás témához szorosan kapcsolódik. De mindenképpen lesznek olyan témák, amelyek nem biztos, hogy a cégalapításhoz, hanem inkább a gazdasági társaságokhoz, mint jogi személyekhez fog kapcsolódni.

Remélem, hogy mindenki meg fogja találni a maga számára azt a hírt vagy választ, amellyel sikerül elhessegetni a kétségeket.

Apró tippekkel, és néha kevésbé fontosnak gondolt, érzett témákban is fognak bejegyzéseket találni.

Érdemes megjegyezni, hogy minden, ami idekerül, azért lesz, hogy felhívjam a figyelmet olyan dolgokra is egyaránt, amely fölött az ember sokszor elsiklik, mert jelentéktelennek gondolja.

Ennyit elöljáróban arról, hogy mi várható majd a cégalapítás 2015 –ös frisshírei terén.

Mindenkinek kellemes olvasást kívánok!